Gyárfejlesztés 2,5 milliárdból
2,5 milliárd forint összegű kapacitásbővítő beruházás fejeződött be Kecskeméten.
A beruházás részeként elkészült a logisztikai központ 4600 négyzetméter alapterületű, 30 méter magas, 140 méter hosszú és mintegy 20 méter széles épülete, emellett eszközbeszerzés valamint képzések valósultak meg. Az átadás után a kecskeméti gyárból történik a vállalatcsoport által termelt készáruk jelentős részének kiszállítása. Nagy Zoltán, a cég ügyvezetője kiemelte: a vállalat folyamatosan telepít át kompetenciákat Németországból. Kecskeméten elsősorban a Magyarországon, Romániában és a Távol-Keleten gyártott termékek raktározását oldják meg, és innen szállítják ki a készárukat az európai ügyfeleknek. Az anyavállalat korábban Németországban működtetett ilyen központot.
A gépipari és elektronikai komponensek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó társaság 1993-ban alakult a Phoenix Mecano cégcsoport tagjaként. A vállalat 1993-ban 44 alkalmazottal 7 millió euró árbevételt ért el, 2012-ben pedig 1100 dolgozóval 134 millió eurót. A nemzetközi társaság összárbevételének több mint negyedét a magyar alkalmazottak állítják elő, a cégcsoport munkavállalóinak több mint egyötöde Kecskeméten dolgozik. Az elmúlt húsz év alatt a termelőterület nagysága mintegy 40 ezer négyzetméterre növekedett. Az eddigi beruházások összértéke megközelíti a 70 millió eurót. A társaság exporttevékenysége főként a nyugat-európai, ezen belül elsősorban német piacokra irányul.
A termelés hat gyártóegységben folyik. A cégcsoport központja Svájcban, az anyaházak a Német Szövetségi Köztársaságban találhatók.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Megtakarítással csökkenthető az Otthon Start hitel teljes költsége az MBH Banknál – Egyenlítő konstrukcióban akár 1,94–2,31%-os THM is elérhető

Így add el rekordgyorsasággal a lakásod – bevált módszerek, amelyek valóban működnek

Új megoldás az Otthon Start hiteleseknek: így csökkenthető jelentősen a teljes hitelköltség az MBH Banknál

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





