Gyakorlatilag stagnál Nagy-Britannia gazdasági növekedése
Mindössze 0,2 százalék volt a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában a második negyedévben – derül ki a brit statisztikai hivatal pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.
A BBC szerint az áprilistól júniusig tartó időszak gazdasági növekedését lassította egyebek mellett a japán szökőár, amely az autóalkatrészek importjára hatott kedvezőtlenül, és a királyi családban tartott esküvő is, amely a felmerülő költségek mellett azért is visszavetette némileg a gazdaságot, mert az esemény két hosszú hétvége közé esett, így néhány szabadnapot kivéve sokan több mint egy hétig nem dolgoztak. A statisztikai hivatal szerint ha nem kellett volna számolni ilyen egyszeri hatásokkal, a gazdasági növekedés 0,7 százalék is lehetett volna.
Ugyanakkor az előző év hasonló időszakával összevetve a jelenlegi adatok 0,7 százalékos javulást mutatnak az első negyedévi 0,5 százalékos növekedés után.
Az ipar teljesítménye 1,6 százalékkal csökkent a második negyedévben, míg a szolgáltatási szektoré 0,5 százalékkal nőtt.
Mindazonáltal aggodalomra ad okot az, hogy a fogyasztás továbbra is csökken, aminek oka a magasabb infláció, a munkanélküliség emelkedése és az, hogy legfeljebb csak szerény mértékben növekednek a bérek.
Júliusban a fogyasztói árindex 4,4 százalékra emelkedett a júniusi 4,2 százalékról, és már több mint a duplája a 2 százalékos inflációs célnak. A munkanélküliek száma pedig 38 ezerrel nőtt a múlt hónapban, így összesen már mintegy 2,49 millió embernek nincs állása Nagy-Britanniában.
Philip Shaw, az Investec elemzője azonban arra számít, hogy a harmadik negyedévben valamelyest javul a gazdasági növekedés, mert a korábbi egyszeri hatások már nem befolyásolják azt. Ugyanakkor elismerte, hogy fennáll a gazdaság lelassulásának kockázata.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





