GKI: akár 7 forinttal is nőhet a benzin ára
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5-7 forint emelést, míg a gázolaj esetében szinten tartást indokolnak 10-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 440 forint, a gázolajé pedig 438 forint lehet szeptember 12-én, szerdán – derül ki a GKI Energiakutató Zrt. előrejelzéséből.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5-7 forint emelést, míg a gázolaj esetében szinten tartást indokolnak 10-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 440 forint, a gázolajé pedig 438 forint lehet szeptember 12-én, szerdán – derül ki a GKI Energiakutató Zrt. előrejelzéséből.
A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 3,9 százalékos, míg a gázolaj esetében 0,8 százalékos emelkedést mutatnak.
A GKI előrejelzése szerint a nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a benzin esetében 5-7 forint emelést, míg a gázolaj esetében szintentartást indokolnak 10-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 440 forint, a gázolajé pedig 438 forint lehet szeptember 12-én, szerdán.
Az elmúlt egy év során az üzemanyagárak jelentős mértékben emelkedtek: a benzin 14, a gázolaj kb. 19 százalékkal. A havi átlagkeresetek ettől elmaradó növekedése következtében tavalyhoz képest kb. 9,5 százalékkal kevesebb benzint és kb. 13,5 százalékkal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni – összegzi a GKI Energiakutató.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





