Gigantikus méretű gyárat adnak át jövőre Pécsett
A Flextronics azért döntött Pécs mellett, mert itt jól képzett szakemberek állnak rendelkezésre a munkaerőpiacon.
A Huawei és a Flextronics stratégiai szövetségre lép, aminek eredményeképpen közös gyárat épít Pécsett – közölte Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A gyártás, ezen belül az optikai hálózati termékek előállítása idén decemberben indul, s 2012 közepére mintegy 500 munkahely teremtésével jár. Czakó Tibor, a Flextronics Global Services magyarországi igazgatója elmondta, a két cég például Kínában, Brazíliában és Mexikóban már együttműködik, a most következő állomás Pécs.
A Flextronics évek óta jelen van a magyar piacon, s például az elmúlt években 30 százalékkal növelte bevételét és létszámát Budapesten, ahol 1700 fő dolgozik. A Flextronics 4 telephelyen több mint 12 ezer embert foglalkoztat Magyarországon, Zalaegerszegen, Sárváron, Tabon és Budapesten. A Huawei korábban Pécsen az Elcoteq-kel dolgozott együtt, de ez a cég csődöt jelentett. A Flextronics azért döntött Pécs mellett, mert itt jól képzett szakemberek állnak rendelkezésre a munkaerőpiacon. A gyár december 5-én szállít először a Huaweinek, az év végéig a cég 100 főt alkalmaz, a további négyszázat pedig jövőre veszi fel a megrendelő igényeinek alakulásához igazodva. A Flextronics nem zöldmezős beruházásba kezd Pécsett, bérelni fogja a területet, az épületegyüttest. A termelés, a fejlesztésről a felek nem árultak el részleteket, így azt sem, kitől bérlik az épületet a gyártáshoz, illetve azt sem, honnan szerzik be a gyártáshoz szükséges eszközöket. Azt viszont a Huawei sajtóanyagában közölte, hogy “néhány hetes csúszással tartani tudja azt a tervét, amely szerint eredetileg 2011 végére 1,2 milliárd dolláros bevételt ér el Magyarországon”.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





