Figyelem! – az új Ptk. változást hoz az ingatlan adás-vételek terén
A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyvvel több meghatározó változás is életbe lép majd az ingók, illetve ingatlanok adásvételi szerződéseivel, így különösen az elővásárlási, a visszavásárlási, valamint a vételi jog gyakorlásával kapcsolatban.
Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) az ingók, illetve ingatlanok adásvételével kapcsolatban több kérdésben is hasznos és praktikus változásokat hoz majd. Az új szabályozás lehetőséget teremt többek között arra, hogy az elővásárlási jogot szerződésben egyszerre akár több személy javára is megalapítsák. Egymással konkuráló elővásárlási jogok már eddig is léteztek a törvény erejénél fogva – például osztatlan közös tulajdon esetén, vagy termőföld értékesítésekor a szabályozás szerinti lehetőséget és sorrendet betartva. “A változtatásnak a gyakorlatban azért van jelentősége, mert nem ritka, hogy például több befektető egyidejűleg érdeklődik ugyanazon ingatlan iránt, de finanszírozási, árazási, stratégiai megfontolásból, vagy csak egyszerűen az eladási szándék hiányában az adott helyzetben még nem jöhet létre a tranzakció. A befektetők ekkor elővásárlási joggal is próbálják bebiztosítani a jövőbeli megállapodást. Ilyen esetben az ingatlan tulajdonosa mindegyik érdeklődőnek biztosíthatja az elővásárlási jogot, és a jogosultak az elővásárlási jogok keletkezésnek sorrendjében gyakorolhatják elővásárlási jogukat.” – mondja Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper nemzetközi jogi iroda partnere. a cikk további része az Épülettár honlapján!

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





