Felújítják a Pesti Hírlap-székházát, de nem eredeti formájában
Felújítják és átépítik Budapest egyik legnagyobb, három utcára néző, de évtizedek óta üresen álló palotáját. Az 1890-es években a Pesti Hírlap székházának emelt, a Nyugati pályaudvarral átellenben álló és kívül-belül roppant reprezentatív épületben irodaház lesz, Eiffel Palace néven. A homlokzatokat eredeti formájában állítják helyre, a belsőre azonban jókora változás vár. A Horizon építi a PwC új pesti központját.
Az új nevet két tényező is indokolja: az épület belső udvari gangjának látványos, Budapesten is párját ritkító fémszerkezete, valamit a beruházó Horizon Development, amely társfejlesztője a Nyugati pályaudvar túlsó oldalán álló Eiffel Tér Irodaháznak. A belső fémszerkezetét a felújítás után is megtartják, az udvarból lett átrium körül a homlokzatokat viszont elbontják és a mostani, lakócélra felszabdalt belső terek helyén egyterű irodákat alakítanak ki. A Horizon a DVM Grouppal együttműködve valósítja meg a beruházást. A tervezés a Gelesz és Lenzsér Építészeti, Mérnöki és Szolgáltató Kft. munkája.
A Bajcsy-Zsilinszky út 78. szám alatti, három utcára néző homlokzattal bíró ötemeletes ház Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei szerint épült 1893-ban a Légrády fivérek megbízásából, hogy Budapest egyik legfontosabb napilapjának, a Pesti Hírlapnak a kiadóhivatala és nyomdája legyen. A korábban Hauszmann Alajos irodájában dolgozó Korb és Giergl újonnan alapított, közös műhelyének ez volt az első fontos munkája – később ők tervezték például a Klotild-palotákat és a Zeneakadémiát.
Horizon Development újítja fel a Nyugati térnél található egykori Pesti Hírlap-székházat. Az Eiffel Palace névre keresztelt régi bérházban 14000 négyzetméternyi irodát alakítanak ki, ennek 75 százalékát a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó foglalta le 2014 januárjától. A maradék területet kell megtöltenie a tulajdonosnak. Az épületben étterem és mélygarázs is lesz.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





