Félmilliárdból lesz új bicikliút
Egy év alatt megduplázódik Debrecen kerékpárút-hálózatának hossza, a fejlesztésre csaknem félmilliárd forint uniós támogatást nyert el a város – közölte a megyeszékhely polgármesteri hivatala pénteken az MTI-vel.
A 498,67 millió forint uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel a kerékpárutak hossza eléri majd a 80 kilométert. A már meglévő szakaszokat összekötik egymással, valamint a turisztikailag kiemelt övezetek irányába építenek új utakat.
A beruházás keretében a Füredi úti kerékpárutat továbbvezetik a Bem tér és onnan a Nagyerdő felé, a Zákány utcai sportuszodát összekötik a Hajdúsámsonig vezető kerékpárúttal, a 48-as főút menti kerékpárutat bekötik a belvárosba, a Debrecen közeli Erdőspusztán át vezető Panoráma út pedig teljes hosszában kerékpárforgalmi kijelölést kap. Ezen kívül kerékpárutak kötik majd össze a Debreceni Egyetem kampuszait, és kerékpárforgalmi övezetté jelölnek ki több lakótelepet, az egyetem környékét, illetve a Nagyerdő számos övezetét.
A fejlesztéssel párhuzamosan kerékpárkölcsönzést biztosít majd az önkormányzat és szervizhálózatot alakítanak ki.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





