Felment a Club Aliga ára
Bruttó egymilliárd forinttal 5,5 milliárd forintra emelkedett az ajánlati ár a csütörtöki ártárgyalás során – jelezte az MTI-nek Zelles Sándor, a vagyonkezelő Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója. Szavaiból kiderült, hogy az ártárgyaláson hárman vettek részt, s a szerződés részleteit a hasznosítási tanács jóváhagyása után várhatóan a jövő héten tárgyalják.
Az ártárgyalásra azért volt szükség, mivel az ajánlati árak nagyon közel voltak egymáshoz – mondta korábban a vezérigazgató.
A balatonvilágosi üdülőkomplexum tulajdon- illetve vagyonkezelői jogára november elejéig lehetett ajánlatokat tenni. A vagyonkezelésbe megszerezhető ingatlanok összterülete 47 hektár, ahol 55 épület található, összesen 30 ezer négyzetméternyi alapterülettel.
Amint sikeresen lezárul a pályázat, a KVI tervei szerint értékesítik a Club Aliga Zrt. száz százalékos részvénycsomagját is. A negyedik pályázatra a július 25-i határidőig két ajánlat érkezett, ezeket azonban az igazgatóság érvénytelennek nyilvánította.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
