Falut akar vásárolni? Érdeklődjön Bulgáriában!
Új divat ütötte fel a fejét a Bulgáriában befektetni kívánó külföldi ingatlanspekulánsok körében: egész településeket vásárolnak meg, a természeti környezet iránt érdeklődő, főleg külföldi vevőkörre számítva.
A Rodope hegységben több olyan falu található, amelynek (a kihalás és/vagy az elvándorlás miatt) gyakorlatilag nincsen lakója. Ezekre vetettek szemet az új uniós tagállamban befektetni szándékozó ingatlan-fejlesztő cégek – adja hírül az imoti.net. A sajtóhírek szerint csomagban vásárolják meg az esetenként 10-30 házból, illetve az ezekhez tartozó földterületekből álló, és belterületinek minősülő telkeket. Az itteni ingatlanok négyzetméterenkénti ára 160-170 euró között mozog.
A tulajdon megszerzését követően azonnal bontási engedélyt szereznek, majd – értékesítési célzattal – a ledózerolt egykori házak helyén komfortos lakóparkokat építenek. Az így létrehozott új rezidenciális övezetek közigazgatási szempontból továbbra is önálló településnek minősülnek, s így akár uniós források felhasználására is jogosultak maradnak. Az egyetlen megkötés, hogy a bolgár törvények szerint az építőknek meg kell őrizniük a tájjelleget; modern építmények nem hozhatók létre.
A brit Simpligroup ingatlanbefektetési társaság becslése szerint az elkövetkezendő öt évben a bolgár ingatlanpiacon 70-75 százalékos árnövekedés várható, elsősorban a balkáni ország uniós csatlakozásának következményeként.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték

Vidámpark a rozsdaövezetben? Meglepő terv körvonalazódik Budapest egyik legproblémásabb területén

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





