Fából építenek társasházat Bécsben
Ausztria első fából készült társasháza épül Bécsben, 2400 köbméternyi rétegelt falemezt használnak fel az elkészítéséhez. A 8440 négyzetméter alapterületű bérház egy hatemeletes középső és három háromemeletes épületrészből áll majd.
A középső rész előre gyártott rétegelt falemezből, az alacsonyabbak tiszta faszerkezetekből készülnek. Az épület kívülről hagyományos vakolatot kap, belül pedig gipszkarton borítás teszi lehetetlenné, hogy tűz esetén lángra kapjon a faszerkezet. A ház alapja – a bécsi építésügyi előírásoknak megfelelően – vasbetonból készül, akárcsak a lépcsőházai. Az épületegyüttesben 101 szociális bérlakás lesz, mindegyikhez tartozik lodzsa, erkély vagy terasz. A földszinten egy vendéglakás és a közösségi helyiségek kapnak helyet. A Bécs 22. kerületében, Donaustadtban épülő társasház több építésziroda közös munkájának eredménye a Faépületek a városban című pályázat keretén belül. A projekt célja, hogy a többszintes épületek esetében is elterjedtté tegyék a fát mint építőanyagot, amelyet családi házaknál már szívesen alkalmaznak. A fa ugyanis nemcsak környezetkímélő, természetes építőanyag, amely jó hatással van a közérzetre és a helyiségek klímájára, hanem konstruktív tulajdonságainak és gazdaságosságának köszönhetően helye van a nagy volumenű városi építkezéseken is. Ezenkívül az épület más szempontból is hasznos: ha egyszer elbontják, a beépített 2400 köbméternyi rétegelt falemez elégetésével 19 terajoule energia nyerhető- írja a Világgazdaság.

Új építésű otthonok Budapesten és a Balatonnál – lakóparkok, amelyek életstílust kínálnak
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!

Megjött az EU-s pénz: bringasztrádák hálózzák be Budapestet – teljesen átalakulhat a Nagykörút és az Üllői út!

Brutális roham az Otthon Startban: 27 ezer új lakás építése indulhat el mindössze 3 hét alatt!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
