Ennyi pénzzel még sosem gazdálkodtak a vagyonkezelők
A tőkepiacokon alapvetően kedvező trendek uralkodtak, a külföldi, és főleg a belföldi részvényindexek szárnyaltak, és tekintélyes növekedést tudhattak maguk mögött a hazai kötvényindexek is az idei első negyedévben. A forint jelentős erősödése azonban komoly veszteséget okozott a nem fedezett külföldi eszközöknél.
A hazai befektetési alapok vagyonának 1,3 százalékos növekedése egy technikai tényezőnek, egy új BAMOSZ tagnak volt köszönhető, hiszen nélküle már 2010 végéhez képest 0,9 százalékos vagyoncsökkenés jellemezte volna a hazai befektetési alapokat. Nőtt viszont a pénztárak és biztosítók vagyona (1,5, illetve 0,5 százalékkal az előző negyedévhez viszonyítva), így a BAMOSZ tagok kezelt eszközeinek összesített értéke 8299 milliárd forintot tett ki március 31-én.
A viszonylag kedvezőtlen feltörekvő piaci befektetői hangulat és ellenére 2011 első negyedévében is tovább nőtt a hazai befektetési alapok összvagyona. A befektetési alapok vagyonnövekedése csupán januárban volt megfigyelhető – főként egy új BAMOSZ tag, a Quantis csatlakozásának köszönhetően, így a vagyonnövekedés csupán technikai tényezőknek volt betudható. A januárt követő hónapokban már csökkent az alapok összvagyona, a negyedév végére azonban így is 1,6 százalékkal több pénzt kezeltek a hazai (BAMOSZ tag) alapok, mint 2010 végén. Az új tag csatlakozásának hatását kiszűrve az alapok vagyona 0,9 százalékkal csökkent a negyedév során.
Tovább a Portfolio.hu cikkére

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





