Először rendezik meg Magyarországon a Logisztika Napját
Az idén először rendezik meg Magyarországon is a Logisztika Napját, miután a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez csatlakozott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) is.
Az idén először rendezik meg Magyarországon is a Logisztika Napját, miután a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez csatlakozott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) is.
A csütörtöki programsorozat elsődleges célja, hogy megismertesse a logisztikai szakma kulisszatitkait az érdeklődőkkel. Így a magyarországi eseményekbe bármely cég, felsőoktatási intézmény, nonprofit szervezet bekapcsolódhatott – amely a logisztika területén tevékenykedik -, ha vállalta, hogy a Logisztika Napján kinyitja kapuit, és meghívja magához az érdeklődő szakmabelieket és laikusokat.
A csütörtöki programok kivétel nélkül ingyenesek, előzetes regisztráció viszont szükséges. Az adott programra minden esetben a helyi szervezőknél lehetett jelentkezni.
A MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység (MÁV BKSZE) különleges szakmai programot szervez az érdeklődőknek a Logisztika Napán. A vasúttársaság beszerzési-készletgazdálkodási szakemberei a budapesti Gyermekvasútra várják a logisztikai szakma képviselőit, továbbá az érdeklődőket, akik kíváncsiak a MÁV beszerzési, készletgazdálkodási rendszerére, fejlesztéseire, valamint nyitottak az e területen való együttműködésre.
A Magyar Posta budaörsi országos logisztikai központjával is megismerkedhetnek az érdeklődők. A társaság ugyanis bemutatja az Országos Logisztikai Központot (OLK), amely a Magyar Posta küldeménylogisztikai rendszerének legjelentősebb és egyetlen gépesített feldolgozópontja.
A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren közösen szervez szakmai napot a cargo-partner Kft. és a XANGA cégcsoport. A rendezvény során a résztvevő vállalkozások és intézmények megismerhetik a repülőtéren zajló ipari és logisztikai fejlesztéseket.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





