Elkészült az Irhás-árok
Október utolsó szombatján nagyszabású rendezvény keretében átadták az Irhás-árok megújult szakaszát. A Főváros egyik meghatározó szerepet betöltő kisvízfolyásának csapadékvíz-elvezetése korábban súlyos problémákat okozott a vízgyűjtő területen élő lakosság számára.
A Dél-budapesti régió vízrendezése projekt keretében idén megvalósult az Irhás-árok mederrendezése, biztosítva lett a megfelelő csapadékvíz-elvezetés így javultak a helyben élők életkörülményei – írta Újbuda Önkormányzatának sajtóirodája.
A projekt záró rendezvényén Szeneczey Balázs, városfejlesztési főpolgármester-helyettes mondott ünnepi köszöntőt, majd átadta a szót a Csíki-hegyek utcai Általános Iskola kisdiákjainak, akik patakok, folyók és az ősz témakörökben mondtak verseket.
A városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, a beruházásnak köszönhetően csökken a hirtelen lezúduló csapadék okozta medererózió, továbbá a közművek és az útpálya károsodása is mérséklődik. Az Irhás-árok útja közlekedésbiztonsági szempontból is megújult, csökkent a balesetveszély, biztonságossá vált a gyalogos és gépjármű közlekedés. Hordalékfogók épültek, a burkolattal ellátott földmeder csökkenti a hordalék mennyiségét is, ezáltal javul a vízminőség, csökken a feliszaposodás veszélye és az ehhez kapcsolódó bűz.
A főváros egyik meghatározó szerepet betöltő kisvízfolyása korábban súlyos problémákat okozott a területen élő lakosság, mintegy 700 fő számára. Érthető, hogy az itt lakók és az erre közlekedők is már régen várták az átadást, hiszen az elhanyagolt meder, az árvízveszély és a sok lerakott hulladék szinte lehetetlenné tette a természet szépségének élvezetét és az itt élők életét.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





