Életveszélyessé válhat a pécsi ivóvíz az uránszennyezés miatt?
Veszélyeztetheti Pécs ivóvízbázisát, hogy pénzhiány miatt leállhat a baranyai megyeszékhelyhez közeli egykori uránbánya zagytározóinak tisztítása.
Állami finanszírozás hiányában teljesen leállhat Kővágószőlős mellett az egykori uránbánya felhagyott vágataiban, illetőleg a zagytározók környezetében keletkező elfolyó vizek tisztítása. A 814 millió forintos tervezett összeg helyett ugyanis az Országgyűlés az idei költségvetési törvényben több mint 200 millióval kevesebbet, mindössze 604 millió forintot különített el erre a célra. Az eddigi munkálatok már felemésztették a költségvetési keretet, és ha a mentesítésért felelős Mecsek-Öko Zrt. nem jut plusz forráshoz, akár már ebben a hónapban leállhat a munka. A Dunántúli Napló információja szerint a cég ezekben a napokban saját tartalékaiból finanszírozza a környezetvédelmi szempontból stratégiai fontosságú műveletet. Félő ugyanis, hogy a tisztítatlanul maradt víz a talajban elszivárogva néhány éven belül veszélyeztetheti a megyeszékhely és környéke ivóvízbázisát is. A fejlemények kapcsán Nagy Csaba pécsi alpolgármester, parlamenti képviselő arról tájékoztatott, hogy az illetékes államtitkárságok elviekben támogatásukról biztosították az önkormányzatot. Ugyanakkor, mivel egyelőre nincs megoldás, tovább kell dolgozni az ügy rendezésén. A Fejlesztési Minisztérium illetékesei nem reagáltak a helyi problémára.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





