Életveszélyes lehet a csőd – Mégis jöjjön minél hamarabb?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az eurózóna döntéshozói a rossz és a még rosszabb forgatókönyvek közül választhatnak azt követően, hogy a görög államcsőd esélye a közbeszéd tárgyává vált és ezzel az övezet adósságválsága egy újabb fázisba lépett.
Nyomós érvek szólnak amellett, hogy az egyesek szerint életveszélyes láncreakciókat hozó eseményt minél későbbre halasszák, de amellett is, hogy ezen jobb minél hamarabb túlesni azért, hogy a későbbi még nagyobb fájdalmakat mérsékelni lehessen. De álljunk meg egy pillanatra! Valóban ott tart a helyzet, hogy elkerülhetetlen a görögök csődje? És ha igen, akkor annak milyen tovagyűrűző hatásai lehetnek Görögországban és az eurózónában? Alábbi elemzésünkben ezekre a súlyos kérdésekre mutatjuk be a gyakran nem túl szívderítő válaszokat.
A 110 milliárd eurós, három éves futamidejű görög hitelprogram 2010 májusában indult el és amint azt az alábbi ábra mutatja: a hitelért akkor vállalt megszorító csomag nyomán elcsúszott a gazdasági pálya legfontosabb pontjain a görög kormány. Az intézkedések miatt ugyanis a vártnál nagyobb recesszió alakult ki tavaly, illetve ez várható idén is, ez pedig főként az adóbevételek tervtől elmaradása miatt az államháztartási hiánycél tavalyi lényeges elvétését hozta.
Már most látszik, hogy az idei deficitcélt (7,4% a GDP arányában) sem tudja tartani a görög kormány, ezért fog bejelenteni húsvét után egy 25 milliárd eurós nagyságrendű újabb megszorító csomagot és egy újabb nagy privatizációs tervet. Az is lehet azonban, hogy nem ilyen tartalmú bejelentés érkezik húsvét körül, hanem az államadósság átstrukturálása, amint arról már keringenek a piacon a pletykák.
Tovább a Portfolio.hu elemzésére.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





