Egyre több a luxushotel Budapesten
Heteken belül átadhatják a felújított New York Palace luxusszállodát. Az olasz Boccolo csoport által fejlesztett 107 szobás hotelt 2001-ben kezdték el felújítani.
Az ötcsillagos New York Palace-ban legkevesebb 250 eurót kell majd fizetni egy szobáért, de egy-egy lakosztályért 2,000 eurót is elkérnek majd. A Boscolo csoportnak összesen 19 szállodája van, melyekből 2003-ban 75 milliós eurós árbevételt ért el.
Közel sem ez (lesz) az egyetlen szállodaátadás idén. Két hete adták át az Országház közelében lévő Best Western Hotel Parlament 65 szobás, négycsillagos szállodát, mely kb. másfél milliárd forintba került.
Az Accor is négycsillagos szállodát fejleszt. A Bem rakparton épülő 175 szobás hotel mintegy 20 millió euróba kerül. A Blaha Lujza téri volt sajtószéházat is szállodává alakítják át. Az osztrák Immoconsult – extra nagy szobákat kínáló – szállodája az Europeum Hotel Budapest nevet kapja majd.
Öt plusz egy csillagos Regents szálloda épül majd az Andrássy úti Balettintézet helyén. A Plaza Centers tulajdonában lévő épületből a tervek szerint 2007-re lesz luxusszálló.
A négy és öt csillagos szállodák térnyerése nem véletlen, ugyanis 2005-ben a jó évet záró szállodaiparban ez a két kategória volt a legkelendőbb. Az ötcsillagos hotelek kihasználtsága volt a legmagasabb (kb.72 százalék) Budapesten, s várhatóan idén isj ó évet zárnak majd a luxusszállodák.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





