Egyre kevesebbet kell dolgozni egy négyzetméternyi lakásért
Egyre kevesebbet kell dolgozni egy négyzetméternyi lakásért: már több mint négy éve folyamatosan csökkennek a lakásárak.
Idén sem állt meg a lakásárak zuhanása az FHB Lakásárindex 2013 első negyedéves adatai szerint. Ezzel együtt már több mint négy éve csökken folyamatosan a magyarországi ingatlanok ára. A bank piaci és NAV-adatok alapján becsült indexe szerint a lakásárak reál értelemben 2,2 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest. Egyúttal a pénzintézet a 2012. negyedik negyedéves index értéket is csökkentette utólag. A piaci aktivitásra változatlanul a válságban eddig is tapasztalt alacsony forgalom jellemző.
Az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete ezzel párhuzamosan 2,6 százalékkal növekedett az év első negyedévében, ami együttesen növelheti a lakások iránti keresletet az FHB Bank szerint. 2013-ban ugyanis kevesebbet kell dolgozni egy négyzetméternyi lakásért, mint az utóbbi 13 évben bármikor.
A bank várakozása szerint a jövedelmek emelkedése mellett a tavalyi év egészéhez viszonyítva továbbra is csökkenni fognak a lakásárak.
Van nálunk rosszabb?
Több országban összességében növekedés történt 2008 és 2012 között, azaz a válság okozta árcsökkenés már nem érezteti hatását. Magyarországon azonban folyamatos a csökkenés, több kelet-európai és válságtól különösen sújtott országhoz hasonlóan. A válság továbbra is érzékelhető az európai lakáspiacon. A kivételt azok az országok jelentik, amelyekben emelkedett a lakásépítések száma az elmúlt öt évben a válság kitörése előtti időszakhoz képest. Törökország folytatja a felzárkózást, Lengyelország pedig jól vészelte át a válságot – írja a hvg.hu, ahol a teljes cikket megtalálja!

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





