Egymilliárdból épül Mórahalom új városközpontja
A mórahalmi projekt összköltsége 937 millió 500 ezer forint, ennek 80 százalékát – 750 millió forintot – az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította, pályázat alapján.
Ezzel a pályázattal megvalósul a lakók régi vágya, és kulturált központja lesz Mórahalomnak, ahol a gazdasági, kulturális és közigazgatási fejlesztések is megkezdődhetnek – írja a turizmus.com. A beruházás egy régi iparterületen valósul meg. A fejlesztés átfogó célja a városközpont fizikai megújítása és a partnerség megerősítése, új – települési és kistérségi – gazdasági, közösségi és közszféra funkciók megteremtésének ösztönzése, valamint a meglévő funkciók megerősítése, ezáltal a város fejlődésének dinamizálása. Itt működik majd a tervek szerint a város közigazgatási központja, hiszen a jelenlegi hivatal már nem alkalmas azoknak a funkcióknak az ellátására, amelyek nélkülözhetetlenek egy kistérségi szolgáltató központhoz, az egyablakos ügyintézés megvalósításához.
A szolgáltató központba költözne át a polgármesteri hivatal és a tervek szerint több közhivatal, illetve pénzintézet is. Az új épületben lehetőség nyílik kulturális rendezvények megtartására is: a hagyományőrzés, a homokhátság kultúrája, történelme, a helyi identitástudat megőrzése érdekében az e területen tevékenykedőknek helyszínt és infrastruktúrát biztosít a központ rendezvények lebonyolítására. A fejlesztés nyomán egy fedett piaccsarnok is létesül a város szívében.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





