Eddig kudarc Ócsa
A házak fele üres, lasszóval kell fogni a bérlőket az ócsai, szociális lakóparkba. Aligha lesz folytatása a beruházásnak. A város azonban jól járt, felértékelődött az egykori külterülete.
A mintatelep hatoda készült el eddig – 80 ház, de ötszázat terveztek – de aligha építik tovább az otthonukat elvesztő vagy kényszerértékesítésre már kijelölt lakású devizahiteles családok lakóparkját – írta a Népszabadság, amely azonban úgy tudja, a település a kudarccal is jól jár.
Bár a beköltözők jól érzik magukat, és elégedettek, szinte biztosan csonka marad az ócsai szociális lakópark – mondta a lapnak Horváth Tamás ócsai alpolgármester, aki szerint a település ennek ellenére nyert az ügyön. Megépülhetett a bölcsőde, újabb csoportszobákkal bővíthették az óvodát. Az egykori külterület jelentősen felértékelődött, az állami pénzen kiépített infrastruktúra ugyanis kívánatos helyszínné tette a környékbeli vállalkozások számára. S végre vezetékes víz lesz Alsópakonyon is, aminek kiépítésére eddig nem volt pénze a településnek.
A kormány hivatalosan jövő év tavaszára halasztotta a folytatásra vonatkozó döntést, de a beruházás a Népszabadság információi szerint aligha folytatódik. A projekt a tervezettnél sokkal többe került, sokkal lassabban valósult meg, ráadásul a házak háromnegyede még mindig üresen áll. A többször meghosszabbított bérlői pályázat második fordulójának júniusi zárása óta csak három újabb jelentkező akadt. Augusztus végéig legfeljebb a házak fele talál gazdára.
Egyelőre az is kétséges, hogy a megépült nyolcvan házat be tudják-e népesíteni, nemhogy az eredetileg tervezett ötszáz épületet – írta a Népszabadság.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Otthon

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről

Kiadó fejlesztőközpont a XVIII. kerületben – tökéletes választás gyermekekkel foglalkozó intézményeknek

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület – de jöhet még meglepetés

Új arculattal erősít a lakástakarék-piacon a Fundamenta – Megújult logó a 360 fokos lakhatási szolgáltatáspaletta jegyében
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
