E-kereskedelemben nyomul tovább a vezető ingatlanfejlesztő vállalat
Már több mint 1,5 millió négyzetméternyi logisztikai területtel bírnak az ágazatban.
Újabb 130 ezer négyzetméternyi létesítmény felépítéséről szóló megállapodást írt alá a Goodman a Zalandóval Németországban. Az ügylet révén a Csoport európai e-kereskedelmi cégek számára fejlesztett ingatlanjainak összterülete meghaladja majd a 1,5 millió négyzetmétert.
Az Európai Uniónak a világ legnagyobb egységes e-kereskedelmi piacává válásával a szektor ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. A 2008 óta eltelt években az iparág évi 12 és 18 százalék közötti ütemben növekedett az EU-ban. Az ágazat 2014-ben 2,5 millió európai munkavállalót foglalkoztatott közvetlenül, és összesen mintegy 424 milliárd eurós forgalmat bonyolított. Várakozások szerint a szegmens forgalma a következő öt év során megduplázódik, részben a hagyományos kereskedők többcsatornás értékesítési stratégiára való áttérésének köszönhetően. A szektor növekedése további több millió négyzetméternyi logisztikai terület építését teszi szükségessé.
„A logisztikai ingatlanok az e-kereskedelmi szektor kulcsfontosságú elemévé váltak, az ügyfélkiszolgálás és az elérhető árrés mellett az általánosságban vett versenyképességre is jelentős hatással vannak” – mondta Philippe van der Beken, a Goodman európai ügyvezető igazgatója.
A Goodman csaknem egy évtizede van jelen a piacon, mely idő alatt átadta az Amazon első logisztikai létesítményét Európában és több internetes kereskedőcég növekedését is támogatta a kontinensen: közöttük szerepel egyebek mellett a divatcikkeket forgalmazó Zalando és a lakberendezési cikkekkel foglalkozó Home24.
A Goodman 2015-ben összesen 140 ezer négyzetméternyi logisztikai létesítményt adott át e-kereskedelmi cégeknek: Franciaországban a Cdiscount, Németországban a Home24 és az eBay Enterprise, illetve Szlovákiában az Alza.sk számára.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





