Duna House: stagnál a lakáspiac
Szeptemberben országosan 8 044 lakásadásvétel történt az országban, az idei teljes forgalom pedig az első három negyedévben 63 166 ingatlan-adásvétel volt. Az egész évre stagnálás várható ezen a piacon – közölte a saját forgalma utáni becslését a Duna House ingatlan franchise hálózat.
Az idei harmadik negyedév összesített adatai alapján továbbra is az észak-magyarországi régióban lehet legolcsóbban panellakást vásárolni, mégpedig kicsivel 100 ezer forintos négyzetméterár alatt.
Budapesten a panellakások piacán Dél-Buda a legdrágább 195 ezres négyzetméterenkénti átlagárával. A második helyen álló Észak-Budán 174 ezer forint a fajlagos ár.
A téglalakások is Észak-Magyarországon a legolcsóbbak, az átlagos négyzetméterár 109 ezer forint. Ebben a kategóriában – a közép-magyarországi régiót leszámítva – egyedül a dél-dunántúli átlag haladta meg a 200 ezres négyzetméterenkénti határt, itt 212 ezret lehetett kapni a téglalakás négyzetméteréért a harmadik negyedévben. Budapesten ebben a lakástípusban Észak-Buda a legdrágább, 314 ezer forintos fajlagos átlagárával.
Az idei harmadik negyedévben sem volt jelentős az újépítésű lakások forgalma, minden régióban 2-4 százalék közötti részarányt mutatott ki a Duna House.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





