Csúszik a kaposvári beruházás
Már állniuk kellene a kaposvári Cabero-beruházás iparcsarnokainak: rövid távon hetven, hosszú távon háromszáz ember megélhetése múlik a cég új hőcserélő-gyártó üzemének felépítésén.
A keleti ipari park hathektáros építési területén azonban hónapok óta alig van mozgás. Kész csarnokok helyett egyelőre csak az elvégzett földmunka jelzi a beruházási szándékot.
Úgy tudjuk, a Kapos-völgyében végzett korábbi talajmechanikai vizsgálatokhoz képest más eredményt hoztak a legújabb fúrások- írja a Somogyi Hírlap. Stabilizálni kellett a talajt, ami több mint tízmillió forintba került. További költségek is elképzelhetők, ezért került a cég döntéshelyzetbe. Már a gépeket is megvette azonban a német-spanyol tulajdonos, s az uniós-állami 630 milliót is elnyerte: egyszerűbb előre menekülnie. Pohóczky János ügyvezető igazgató ígérte, az év végére elkészül az üzem.
A Kaposvári Cabero 1,3 milliárdos új üzem alapkövét tette le szeptemberben. Nyolc hónappal később, tehát mostanában akarták az átadást. Pohóczky János ügyvezető igazgató lapunknak a téli időjárással magyarázta a csúszást, s azt mondta, a kivitelezés rövidesen felpörög. Elsőként egy tízezer négyzetméteres üzem épül. A mintegy harminc új kaposvári dolgozójukat addig is a Dombóvárhoz közeli mágocsi telepen tanítják be, és tartják magukat az eredeti ígéretükhöz, miszerint hetven dolgozóval tervezik az indulást.
Csúcsra járatva érhetik el az akár háromszáz alkalmazottat. Magyarországon, Mágocson tizenöt éve vannak jelen, s busszal szállítják oda a somogyiakat.
A szeptemberi alapkőletétel után egy héttel megindult a munkaerő-toborzás. Ez érthetően nagy, csaknem négyszeres jelentkezést váltott ki az egyik leghátrányosabb helyzetű, munkalehetőséggel alig-alig kecsegtető megyében – számolt be a lap.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





