Csökkenő ipari teljesítmény
Csökkent a várt növekedés helyett az euróövezet szeptemberi ipari termelése – tette közzé pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala. A visszaesés 2009 március óta a legnagyobb.
Havi összevetésben 0,9 százalékkal csökkent az ipari termelés az augusztusi 1,0 százalékos növekedés után. A szakértők 0,3 százalékos növekedésre számítottak szeptemberben.
Éves szinten az ipari termelés 5,2 százalékkal bővült az augusztusi 7,9 százalékot követően. Az elemzői várakozásokban 7,3 százalékos növekedés szerepelt.
Az adatok egyértelműen jelzik, hogy az egész euróövezet teljesítményét visszahúzták szeptemberben a súlyos deficitproblémákkal küszködő országok, de meglepetésre Európa legnagyobb gazdaságában, Németországban is kissé visszaesett az ipari termelés – június óta először – és Franciaországban is alig változott az előző hónaphoz képest.
Ugyanakkor Görögországban 5,4 százalékkal, Portugáliában 4,7 százalékkal, Spanyolországban 1,5 százalékkal esett vissza a termelés augusztushoz képest, miközben érdekes módon az ugyancsak súlyos költségvetési problémákkal, és megszorításokkal küszködő ír gazdaságban volt a legnagyobb a növekedés az egész euróövezetben – de az egész unióban is -, 7,9 százalék.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Ezen múlik minden lakásvásárlásnál: nem a négyzetméter számít igazán

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





