Csányi Sándor: elpazaroltuk az elmúlt 8 évet
Sokat beszélünk a költségvetési hiányról és államadósságról. Azt is látni kell ugyanakkor, hogy ez hogyan viszonyul a bennünket körülvevő világ számaihoz – mondta el Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a VOSZ rendezvényén A magyar gazdaság banki nézőpontból című előadásában.
Az elmúlt 8 évet elpazaroltuk és nehéz kondíciókat állítottunk a következő 8 év elé – fejtette ki Csányi Sándor utalva az elmúlt évek fiskális politikájára. A VOSZ társelnöke előadásában úgy fogalmazott, hogy a GDP újraelosztása és az adóterhelés is magas régiós összehasonlításban.
Megszenvedtük az erős és a gyenge forintot is az elmúlt időszakban – emlékeztetett az
OTP elnök-vezérigazgatója, aki az OTP Elemzési Központjára hivatkozva megjegyezte: az egyensúlyi árfolyam 260 körül mozog.
Egy alacsonyabb leértékelődés (275-280) még pozitív hatással lehet az exportra, ennél nagyobb leértékelődés viszont rendkívüli hatással van az adósokra – hívta fel a figyelmet előadásában Csányi Sándor, aki több tényezőt is felsorolt, ami befolyásolhatja a gazdasági növekedést a jövőben:
– nincs kőbe vésve ez a 4% körüli államháztartási hiány: lehetne magasabb, ha olyan befektetésekre kerülne sor, ami az állami vállalatok veszteségtermelésének csökkentését szolgálná – tette hozzá Csányi Sándor.
– oktatási reformra van szükség. Betanított munkások és diplomások országa lettünk – emelte ki az üzletember.
– az adózás struktúráját lehetne változtatni. Ki kellene tisztítani a feketegazdaságot, akár büntetőjogi eszközökkel is fellépni – vélekedett Csányi Sándor.
– az állam lássa el a piac védelmének feladatát
– jelentősen vissza kellene szorítani a korrupciót.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





