Ciprus Ház
426 lakásos fejlesztés a Stadionok szomszédságában a GB Európától.
A X. és a VIII. kerület határán, a Ciprus utca 8. szám alatt épül a 426 lakásos Ciprus Ház. A lakóépület négy épületszárnyból áll, melyek két ütemben épülnek fel. Az első ütem során az A és D lépcsőházak, a másodikban B és C lépcsőházak kivitelezése valósul meg 2007 végére.
Az épületegyüttes alatt teremgarázst alakítanak ki, ahonnan lifttel lehet megközelíteni a lakásokat, a fölszinten üzlethelyiségek kapnak helyet. A lakások kínálata a garzontól a háromszobás lakásig terjed, nagyrész erkélyesek, és a parkosított belső udvarra néznek majd. A földszinti lakások saját belső kertrészt kapnak, míg a legfelső emeletiek tetőkerttel rendelkeznek.
A beruházó B.Y.L. Properties Kft. alapítója a GB Európa, számos ingatlan beruházással rendelkezik Izraelben, az Egyesült Államokban, és Európa több országában. Magyarországon lakóparkok fejlesztésével foglalkoznak 2005 óta, jelenleg futó projektjük még a Lőrincliget és a Silverside Apartmanház.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

BUDÁN NÉGYSZERESÉRE NŐTT A 70 MILLIÓ FORINT FELETTI LAKÁSOK ARÁNYA

Időzített bomba a magyar nyugdíjasoknál: sokaknak rámehet a házuk, ha nem lépnek időben!

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
