Budapestnek sincs oka a szégyenre – De München vezet
München a legvonzóbb európai város az ingatlanfejlesztések számára, a kockázatokat, és a hozamok tekintetében. Jelentősen vesztett jó megítélésből Moszkva, mely 2008-ban még az első helyen állt, most viszont csupán a 7. helyet szerezte meg. Budapest a környező országok városaihoz képest, stagnáló, vagy kissé javuló helyzetet tud felmutatni a ULI és a PwC elemzése szerint – írja a Világgazdaság.
Melyik
a legvonzóbb város ingatlanbefektetési szempontból Európában? Erről készített
elemzést az Urban Land Institute (ULI) és a PricewaterhouseCoopers (PwC). A
pénzügyi válság és a gazdasági recesszió miatt 2009-ben gyengül az európai
nagyvárosokban az ingatlan-beruházások várható hozama, illetve nő a kockázatuk,
a tanulmányban résztvevő 500 szakértő 27 várost minősített 1-től ( nagyon rossz
hozam kilátások, illetve nagyon nagy kockázat) 9-ig (jó hozam, és kis kockázat)
terjedő skálán. Az átlagos pontszám a hozamok tekintetében a 2008-as 5,6-ról
4,7-re csökkent, ami jól jelzi a kilátások általános romlását. A beruházási
környezet azonban nem romlik egyformán az egyes régiókban. Ennek köszönhetően
München igazán sokat nyerhet a jelenlegi helyzetből, hiszen mind kockázatot,
mind pedig a kockázatokat tekintve a legvonzóbb európai városnak tekinthető a
tanulmány alapján. Németországban, általánosságban is talán jobb környezettel
szembesülhetnek az ingatlanfejlesztők, a hozamskálán Hamburg a második,
Frankfurt és Berlin a 9. 10. helyet szerezte meg. Az egyik vesztes Moszkva
lehet, amely az elsőről a hatodikra csúszott vissza, de más kelet-európai
városok sem szerepeltek jól, a közép-európaiak viszont kevésbé estek vissza.
Budapest a közvetlen szomszédaihoz képest stagnáló vagy kissé javuló helyzetbe
kerülhet a következő egy-két évben.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





