Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb városok
Elkészült a legnépszerűbb hazai városok listája a Központi Statisztikai Hivatal 2010-re vonatkozó végleges vendégéjszakaszámai alapján.
Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll. A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, Bük és Gyula pedig (ismét) bekerült a legnépszerűbb tíz magyarországi város közé. A külföldiek körében Budapest mellett 2010-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek. Az év elején összeállított toplista szerint -az összes vendégéjszaka alapján- Debrecen szerepelt a 10. helyen, ami a végleges, 279 210 vendégéjszakájával végül kiszorult a TOP 10-es rangsorból. Pozícióját Eger szerezte meg.
A belföldi utazók körében Siófok felkerült a 6. helyről a 4. helyre, így Hévíz a 4. helyről az 5. helyre, Zalakaros pedig az 5. helyről a 6. helyre esett vissza a 2010-es előzetes adatokhoz képest. A Magyarországra látogató külföldiek körében az előzetes adatokhoz képest Siófok a 7. helyről az 5. helyre, Zalakaros a 10. helyről a 9. helyre került. Ezzel egy időben Balatonfüred az 5. helyről a 6. helyre, Sárvár a 6. helyről a 7. helyre csúszott. A 10. helyre Sopron került, így Debrecen (84 504 vendégéjszaka) a külföldiek körében is kiesett a leglátogatottabb települések 10-es rangsorából.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

Hitelsokk a lakáspiacon? Ezekre az ingatlanokra már nehezebb kölcsönt kapni – sok vásárlás az utolsó pillanatban hiúsulhat meg
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





