Bombaüzlet készül a Belvárosban
Legalább félmilliárd forintot kap a terézvárosi önkormányzat, ha sikerrel zárul újabb ingatlanos akciója. Három nappal az augusztus 20-dikai ünnepek után zsíros falathoz juthat az, akinek van legalább 600 millió forintja.
Áfával együtt ugyanis legalább ennyit kér az önkormányzat három, nagyon jó helyen lévő belvárosi üzlethelyiségért. Az önkormányzat tulajdonában álló Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. nyílt, kétfordulós pályázatot hirdetett meg még július végén. Egy csomagban felkínált két nagyobb helyiséget az Andrássy út 53 szám alatt, valamint az Oktogon tér 3.-ban egy több száz négyzetméteres ingatlant. A helyiségeket bérleti joggal terhelten, lakottan adják el, mivel a bérlők nem éltek elővásárlási jogukkal – olvasható a társaság honlapján.
A befolyó összeg – feltehetően magasabb lesz a bruttó 600 millió forintnál, hiszen kiemelt helyen vannak az ingatlanok – jól jön a forráshiányos önkormányzatnak. Egyelőre nem tudjuk, milyen célra fordítják, feltehetően részben a felújítási támogatások egy részét fogják fizetni belőle.
Több más kerületi önkormányzathoz hasonlóan a terézvárosi testület vezetőit is megvádolták különféle ingatlan panamával, hűtlen kezeléssel és szabálytalan építési engedélyeztetéssel. A legnagyobb port éppen a fent említett Andrássy út egyik bérházának, a 47-es szám alattinak az ügye kavarta.

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni

Ezért kevés az üzlet az ingatlanpiacon: az eladott lakások kilőttek

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





