Bizonytalan a szállodások jövője
Régiós összevetésben Magyarország a negyedik helyen szerepelt májusban az egy kiadható szállodai szobára jutó bevétel (Revenue Per Available Room, RevPAR) alapján. Legalábbis ez derül ki abból az összeállításból, amelyet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) készített a turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság legfrissebb felmérése kapcsán.
A szobafoglaltság 53,9 százalékos volt az első öt hónapban, ez a harmadik helyre volt elég. Egy szállodai szobáért nettó 59,2 eurót kellett fizetni, a nettó RevPAR-mutató pedig 31,9 eurót tett ki. Az öt vizsgált állam – Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – közül nyugati szomszédunk hoteljei könyvelhetik el a legnagyobb sikereket 64,2 százalékos szobafoglaltsággal, 92,1 eurós nettó átlagszobaárral és 59,2 eurós nettó RevPAR-mutatóval.
A városok közötti versenyben – 41 európai helyszínt vett górcső alá az STR Global – a budapesti szállodák a lista második felében foglalnak helyet: szobafoglaltságban a 28., nettó átlag- szobaár szempontjából és a nettó RevPAR-mutató alapján egyaránt a 39. helyre kerültek.
A szövetség borúlátó: az első négy hónap erős keresletélénkülése májusban megállt. A szállodákban esett a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma, a külföldieké is csak minimálisan nőtt. A MSZÉSZ tagszállodái nagyon bizonytalannak látják a második félévi üzleti helyzetet. Eddigi információik szerint az üzleti és konferenciaszegmens foglalásai elmaradnak a múlt év hasonló időszakáétól. A szabadidős kereslet a tavalyi szint körül várható, bár itt a bizonytalanságot növeli az üdülési csekk leállításának hatása.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

BUDÁN NÉGYSZERESÉRE NŐTT A 70 MILLIÓ FORINT FELETTI LAKÁSOK ARÁNYA

Időzített bomba a magyar nyugdíjasoknál: sokaknak rámehet a házuk, ha nem lépnek időben!

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
