Biomassza kazánnal bővített Tiszaújváros
Ötszáz kilowatt teljesítményű, fluidágyas biomassza kazánt adtak át kedden a Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft. tiszaújvárosi fűtőerőművében, a mintegy 130 millió forintos beruházáshoz pályázaton 65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a társaság.
A Sinergy Kft. a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatával kötött 20 éves hőszolgáltatási szerződés keretében építette meg a Tiszaújvárosi Fűtőerőművet, és 2002 óta öt és fél ezer lakás, valamint több közintézmény és a rendelőintézet távhőellátását biztosítja.
A távhőtermeléshez az erőmű földgázt használ, ugyanakkor a nemzeti energiastratégia hosszú távú célkitűzéseit, valamint a kormányzat rezsicsökkentésre vonatkozó törekvéseit figyelembe véve a társaság úgy döntött, hogy a gáz mellett a biomassza tüzelőanyag felhasználásával növelik a távhőtermelés hatékonyságát.
A biomassza kazán a Sinergy és GDHS Kft. közös beruházásában valósult meg, és a fűtőerőműhöz csatlakozva szolgáltat hőenergiát a tiszaújvárosi távhőrendszernek.
A hőtermeléshez szükséges alapanyag biztosítása érdekében a kazánberuházáshoz kapcsolódik a Sinergy egy másik folyamatban lévő beruházása, amelynek keretében a tavasszal elkezdődik egy 10 hektáros energiaültetvény telepítése Tiszaújváros környezetében.
A Sinergy tervei között szerepel egy 14 megawatt kapacitású biomassza kazán megépítése is, ezzel Tiszaújváros távhőigényének már 60 százalékát megújuló energiaforrás biztosítaná.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

MBH Bank: nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





