Befellegzett a román lakáslízingnek?
A korábbi időszakban úgy tűnt, hogy jelentős potencia mutatkozik a lakáslízingben Romániában, a növekedésben azonban törés következett be az idei évben , csupán 23%-os volt 2008 első félévében.
A történtek oka a megváltozott jogi
szabályozás, melynek értelmében a leendő tulajdonosoknak lakásuk vételi ára után
kétszer kell befizetni az illetéket – írja a Ziarul Financiar .
A tavalyi évben jelentős
bővülést könyvelhetett el Romániában az ingatlanlízingelés üzletága, ám az idén
úgy tűnik, ez a lendület megtört. Míg 2007 első félévében az azt megelőző évhez
viszonyítva 178%-kal növekedett az ingatlanlízingelés volumene, addig 2008 első
hat hónapjában csupán 23%-os a bővülési ráta, ami nyolcszor kisebb értéket
jelent, így 192,5 millió euró érékű összüzletkötésről lehet csak beszámolni. A
történtek hátterében egy jogszabályváltozás áll, amelynek köszönhetően
jelentősen megemelkedtek a lízinghez kapcsolódó adminisztrációs költségek.
A korábbi szabály szerint, ha egy 1 millió értékű ingatlan került
lízingelésre, vagyis egy lízing cégen keresztül vásárolta meg az ügyfél, akkor a
vásárlás kapcsán az ingatlan értéke után bizonyos százalékkal illeték
megfizetésére volt kötelezett. Mikor a lízing szerződés lejárt, a cég a
maradványértéken, mondjuk 100 ezer euróért értékesítette számára a lakást, mely
érték után szintén meghatározott százalékkal illeték megfizetésére volt
kötelezett. Az új jogszabály azonban megváltoztatja ezen utóbbi elemet, s nem a
maradványérték képezi az illetékszámítás alapját, hanem a kezdeti ár, vagyis aki
lakásvásárlásának finanszírozásához a lízinget választja, kétszer kell az 1
millió euró után befizetnie az illetéket. Mivel az imént említett változás
jelentősen megdrágítja a lízinget, mint finanszírozási módozatot, sokan inkább
más forrásszerzés után néznek, s választják a lakásvásárlásuk során a banki
hitelt.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





