Befejeződött a leégett zsámbéki műemlékkastély rekonstrukciója
Befejeződött a
zsámbéki műemlékkastély 3 évvel ezelőtt leégett szárnyának
rekonstrukciója, a Keresztes Nővérek tulajdonában lévő épület a jövő
évtől új tanintézetként működik majd
A leendő új intézményt működtető Oktatási és Felnőttképzési
Közhasznú társaság ügyvezetője elmondta, hogy az állami pénzekből
640 millió forintért helyreállított épületrészben tantermeket,
könyvtárt, előadótermet rendeztek be, ahol korszerű technikai
felszerelések segítik majd az oktatást. Elsősorban a vállalkozások
indításához szükséges közgazdasági, számlavezetési, szervezési,
könyvelési ismeretek tanítására rendezkednek be, 200 hallgató
számára megteremtve mindezek elsajátitásához a feltételeket. A
tanintézet működtetéséhez különféle források mellett EU-s támogatási
pénzeket is el kívánnak nyerni pályázati úton – tette hozzá.
Az épületegyüttes a tetőszerkezet 2003-ban bekövetkezett
leégéséig katolikus tanítóképzőként funkcionált, ezt követően az
Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vácra költözött. Magának a zsámbéki
műemléképületnek a helyén már a XIII. században vár állt, amelyet a
mellette lévő premontrei monostorral együtt a tatárjárás után
építettek a Frankhonból érkezett, bizonyos Aynard lovag
leszármazottjai. A lovagnak III. Béla ajándékozta Zsámbék területét
1186-ban. A vár és a köré épült település 1467-től Mátyás király,
később fia, Corvin János tulajdona volt.
Az évszázadok során a vár többször gazdát cserélt, majd a
Zichy-család birtokába került és átépítették. A Keresztes Nővérek
apácarend az 1900-as évek elején vette meg az épületet, és itt
tanítóképzőt alapított, az épületben azóta különféle oktatási
intézmények működtek.
1950-től a Földművelésügyi Minisztérium gazdasági akadémiája,
később a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és az Esztergomi
Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata kapott benne helyet.
1993-tól ismét a katolikus egyház működtette az épületet, és az új
tanintézmény részére is ő ajánlotta fel a helyet.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





