Bedőlt devizahiteles lakások vételárát számolja az állam
Rendeletben kötelezte a kormány a két szakminisztert, haladéktalanul dolgozza ki, hogy a Nemzeti Eszközkezelő milyen áron vegye meg a kényszerértékesítésre kiválasztott lakásokat.
A Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg az rendelet, amelyben a kormány a korábbi, az eszközkezelő létrehozásáról szóló június 28-i rendeltét módosítja; utóbbiban a kabinet július 31-i határidőt szabott a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy dolgozza ki a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működési feltételeit.
Az új rendeltben a kabinet azt mondja ki, hogy a nemzetgazdasági miniszternek és a nemzeti fejlesztési miniszternek azonnali határidővel kell a kormány számára javaslatot tennie a Nemzeti Eszközkezelő Társaság által megvásárolandó kényszerértékesítésre kiválasztott lakások vételi árának olyan mértékére, amely a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított hitelfedezeti értékbecslés aktualizált értékéhez igazodik.
Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek elmondta, hogy a kormánnyal kötött megállapodás szerint az eszközkezelőnek felajánlott ingatlanokat az eredeti szerződéskori árnál jelentősen nyomottabb áron venné meg az eszközkezelő, differenciáltan. A megállapodásban az állt, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban a szerződéskori érték 55 százalékáért, az egyéb településeken pedig 35 százalékért.
A két szakminiszter és a közigazgatási és igazságügyi miniszter augusztus 31-ig kapott határidőt arra, hogy javaslatot tegyen a Nemzeti Eszközkezelő Társaság által megvásárolandó kényszerértékesítésre kiválasztott lakások bírósági végrehajtás és a bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének összehangolására. A belügyminiszter bevonásával a két illetékes miniszternek december 31-ig pedig arra kell javaslatot tennie, hogy mik lehetnek a Szociális Családiház-építési program és a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működése közötti kapcsolódási pontok.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK

Támogatják az uniós lakásépítési tervet a tagállamok – de szigorú feltételekkel

Új kutatás: félelem, szorongás és döntési paralízis bénítja az első lakást vásárlókat
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
