Bálterem lesz a lőtér mellett
Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő év végére elkészülhet az az exkluzív rendezvény-, vendéglátó központ és apartmanszálló, amelyet Haris György a Marczibányi téri nyitott lőtér helyére álmodott.
A Haris Kereskedőház Kft. által a múlt őszszel megvásárolt 15 ezer négyzetméteres ingatlanon kétmilliárd forint ráfordítással a vállalkozó egy magas színvonalú helyszínt kíván létrehozni társasági események számára.
A Marczibányi tér, valamint az Alvinci, Felvinci, Tulipán utca által határolt telken, a lőtér mellett van a Budai Lövőház 800 négyzetméteres, műemlékvédelem alatt álló épülete is, amelyet teljesen fel kell újítani, de amely ugyanakkor bálok, esküvők színhelye lehet 15 méter magas, 200 fős bálterme révén.
Miután a múlt hétre a KPMG elkészítette a megvalósíthatósági tanulmányt, megkezdődhet a beruházások tervezése. A munkálatok ugyanakkor sok bontással is járnak, mert a toldaléképületek és a szabadtéri lőtér bontási kötelezettséggel került a Haris Kft. tulajdonába. Korábban ugyanis a környékbeliek sokat panaszkodtak az évszázados lőtér zajára, ahol nagyöbű, 9 milliméteres fegyverekkel is gyakoroltak. Annak idején a lőtér egy homokbányában létesült, időközben azonban körülnőtte a város.
A hagyományok fenntartása érdekében azonban a társaság lehetőséget kíván biztosítani az olimpiai felkészülésre a válogatott keretnek azzal, hogy hatállásos, 25 méteres zárt lőteret is épít a gyorstüzelő pisztolylövészek számára.
A későbbiekre a közelmúltban bor-nagykereskedelmi céget alapított Haris György azt tervezi, hogy a szintén itt létesítendő bortemplom lesz a Budai Gourmet Borfesztivál színhelye is, amelyet az idén még – harmadízben – a Millenáris Parkban rendeznek meg májusban. A hivatalosan a Felvinci út 2. alatt található lőtér nem először cserélt gazdát. A kilencvenes évek elején Fenyő János tulajdonában lévő Vico Rt.-é volt, majd 1999-ben az önkormányzat elővételi jogával élve visszavásárolta. Azóta számtalan hasznosítási elképzelés született, ám közülük egyik sem jutott még az előkészítés fázisába sem.
A kerület honlapja szerint az önkormányzat több tízmillió forintot költött az elmúlt években az egyre romló állagú épület és a park őrzésére. Már ez is komoly terhet rótt a kerület kaszszájára, arra pedig végképp nem volt pénz, hogy a nagy múltú, egyedi műemléki védettség alatt álló egykori lőteret bevonják az intézmény hálózatába. Ezért írták ki a kétfordulós pályázatot az ingatlan értékesítésére.