Az út minőségét az építtetőnek ellenőriznie kell
Az új út építésének, illetve a meglévő út karbantartásának, felújításának a minőségét az építtető köteles ellenőrizni, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg, és ez év április 22-től lesz hatályos.
Az ellenőrzést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az általa megbízott, a Nemzeti Akkreditáló Testület által – a jogszabályban foglaltaknak megfelelően – akkreditált szervezet végzi majd el. Az ellenőrzést helyszíni mérésekkel, illetve a választott technológiák véleményezésével kell elvégezni. Az ellenőrző szervezet az építési munkákon a kivitelezés folyamán – és az elkészült munkán is – az ellenőrzési tervében meghatározott számú szúrópróbaszerű ellenőrzést hajt végre, amelyet a kivitelezőnek biztosítani kell – olvasható a rendeletben. Az ellenőrzés költsége része a beruházásnak.
Amennyiben a kivitelező vitatja az ellenőr megállapításait, akkor újra el kell végezni az ellenőrzést. Ha még mindig nem értenek egyet, akkor külső ellenőrző szervezet bevonásával kell az új vizsgálatot lefolytatni. Az ellenőrzésről jegyzőkönyv készül. A belefoglalt eredménytől függően az építtető – indokolt esetben – köteles a szerződésben vagy a jogszabályokban meghatározott intézkedéseket megtenni.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





