Az önkormányzatok június 7-ig igényelhetik a közlekedési támogatást
A helyi önkormányzatoknak június 7-ig kell támogatást kérniük a közösségi közlekedés bevételekkel nem fedezett költségeire, amelyekre a 2011. évi költségvetési törvény 35 milliárd 240 millió forintot irányzott elő – olvasható a nemzeti fejlesztési miniszter legfrissebb rendeletében.
Az eddigi normatív helyett az új támogatási formában minden év szeptember 20-tól minden hónap 20-ig egyenlő részletben juthatnak a pénzhez az önkormányzatok. Az e célra létrehozott tárcaközi bizottság minden év július 22-ig készíti el a javaslatát, és a közlekedésért felelős miniszter minden év augusztus 12-ig dönt a helyi közösségi közlekedés támogatásának felosztásáról.
A rendelethez mellékelt útmutató szerint a bevétellel nem fedezett költségek kiszámításának alapja az évet megelőző éves bevétel, az indokolt költség és az ágazatban szokásos ésszerű nyereség. A bevételek között a menetdíjakat, a támogatásokat és a pótdíjakat kell figyelembe venni. A költségek között a működési és fejlesztési költségeket veszik számba, ezen belül az üzemanyagköltségeket kormányrendelet alapján határozzák meg. Az ágazatban szokásos nyereséget a rendelet az indokolt költségek 1-5 százalékában határozza meg.
A rendelet rögzíti azt is, hogy a közszolgáltatásban felmerült közvetett költségek, mint például az operatív forgalomirányítás, illetve az általános költségek együttes összegét 2010-re 60 százalékig számítják be.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





