Az ideális bevásárlóközpont
Az általános piaci trendekről, a legfontosabb makrogazdasági statisztikákról, és a bevásárlóközpontokkal kapcsolatos folyamatosan változó igényekről szólt a Futureal, a Jones Lang LaSalle, valamint a GfK Custom Research közös háttérbeszélgetése.
A piaci mutatók katasztrofálisak, pénzünk továbbra sincs a vásárlásra, ennek ellenére az üzletközpontok látogatottsága folyamatosan magas. Vizsgálva a régiónkban lévő országok adatait az elmúlt két-három évre, mind a GDP, mind az infláció, mind pedig a kiskereskedelmi forgalom tekintetében rendre a sereghajtó országok közé tartozik hazánk. Alacsony a GDP növekedésünk, magas az inflációnk, és a kiskereskedelem forgalma is folyamatosan csökken az elmúlt években. Futó Péter, a Futureal csoport elnöke elmondta, hogy a Magyarországon fejlesztők kimondottan nehéz helyzetben vannak a régiós versenytársakhoz képest is, mivel míg nálunk a kamatfelár 250-300 bázispont, addig a velünk egy régióba tartozó Lengyelországban vagy Csehországban ugyanez az érték csak 50-100 pont között mozog. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a magyarországi fejlesztésekhez a fejlesztők 2 százalékkal drágábban kapják a hitelt.
Tovább a ReSourceinfo.hu cikkére.
Ilyen még nem volt: így tervezz jól használható új lakónegyedet
Iroda
Találd meg az ideális irodát gyorsabban, mint valaha!
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Raktár
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Otthon
Árcsökkenés: szuper kedvezményes otthonokat hozunk az elmúlt napokból
Vidéken élsz? Milliókat kaphatsz otthonod felújítására – mutatjuk, hol igényelheted!
Új év, új lakás: kezdd az évet egy izgalmas ingatlan-projekttel!
Váratlan fordulat az európai ingatlanpiacon: Miért lehet 2025 a befektetők aranyéve?
Dizájn
6 hasznos konyhai gép, amikkel olcsóbban jössz ki a hónap végén – Környezet- és pénztárcabarát megoldások
10 veszélyes pont, ami komoly egészségügyi kockázattal jár, és szinte minden háztartásban megtalálható
Mutatjuk 2025 legnagyobb lakberendezési trendjeit – Imádni való otthonok
Lepusztult házból varázsoltak csodás otthont – Előtte-utána fotókon az átalakított házak
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Érdekes kutatás: a rossz munkahely megbetegít, a jó kolléga aranyat ér
3 társadalmi és 5 céges döntés, amit nem lehet az AI-ra bízni
Szabi optimalizálás 2025-ben: vegyél ki 25 napot és nyaralj 61-et!
Egyre többen hagyják ki a céges karácsonyt, nehogy hülyeségeket csináljanak részegen
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.