Az év fogyasztóbarát biztosítója
Az idén először ítélte oda a Tetszett Kft. által felkért négytagú zsűri “Az év fogyasztóbarát biztosítója” címet, két további biztosító – az Allianz és a Generali-Providencia – pedig elismerő oklevelet kapott csütörtökön a budapesti díjátadón.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azért támogatta a díjat, mivel az odaítélés kritériumaiba beépültek azok a feltételek, amelyeket a PSZÁF is vizsgál – mondta Szász Károly, a felügyelet elnöke az átadón. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szintén a támogatók között volt, a nevében felszólalt Kerékgyártó Csaba főtitkárhelyettes remélte, hogy jövőre több biztosító pályázik a címre.
Idén 7 biztosító adott be pályázati anyagot, és a legjobb, valamint a legrosszabb között mindössze 15 százalék volt a különbség a kapott pontokban – jelentette be Siklósi Máté, a Tetszett Magyar Fogyasztóvédelmi Elégedettségi Monitor Kft. ügyvezetője. Az értékelés szempontjai között szerepelt az, hogy a biztosító miként építette be a fogyasztók jelzéseit a panaszkezelésbe és a közvetítők oktatásába, milyen a honlapja és a telefonos ügyfélszolgálata, illetve a panaszok mekkora hányada került a PSZÁF elé. A 4 tagú zsűriben két fogyasztóvédelmi társadalmi szervezet, a Corvinus Egyetem oktatója és a KPMG könyvvizsgáló munkatársa vett részt. Ki-ki külön értékelt, majd a rész-értékeket összegezték, a végső sorrend kialakításához.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





