Az első félévben a ProLogis több területet adott bérbe Lengyelországban, mint egész 2009-ben
A ProLogis ma közzétett első féléves bérleti-tevékenység összefoglalójából kiderül, hogy a január 1-től június 30-ig tartó időszakban a vállalat több mint kétszer annyi raktárterületet adott ki, mint az előző év azonos időszakában.
2010 első felében a ProLogis 15%-kal több területet adott bérbe, mint az egész 2009-es évben!
2010 első félévében a ProLogis 351 500 négyzetméter modern iroda- és raktárterületet adott bérbe a lengyelországi ProLogis disztribúciós parkokban. Az ebben az időszakban aláírt új megállapodások száma 40%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest: több mint 123 500 négyzetméter raktárterületet új ügyfelek foglaltak el.
„Az eredmények megerősítik a ProLogis piacvezető pozícióját Lengyelországban, és azt jelzik, hogy a lengyel és európai raktárfejlesztői piac helyzete kissé javult” – mondta Ben Bannatyne, a ProLogis közép- és kelet-európai ügyvezetője. „A lengyel piacon számos raktárlétesítmény eladása is lezajlott, valamint a build-to-suit (személyre szabott fejlesztés) tenderek és bérleti megállapodások száma is növekedett, így a külföldi befektetők egyre megbízhatóbbnak látják a piacot, ami tovább serkenti az ipari fejlődést.”
Huszonöt disztribúciós parkja 105 épületét magában foglaló, több mint 2,1 millió négyzetméteres portfoliójával (34%-os piaci részesedés) a ProLogis vezető a lengyelországi raktárlétesítmény szolgáltatók piacán.
Közép-, és Kelet-Európában (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) a ProLogis több mint 600 000 négyzetméter raktárterületet adott bérbe az év eleje óta, amely 117%-os növekedést jelent 2009 első félévéhez képest. A régió legnagyobb bérleti megállapodását a vállalat a Eurogate-tel kötötte, a ProLogis Park Pilsen-Stenovice 31 280 négyzetméteres területéről. Közép-, és Kelet-Európában a vállalat 41 logisztikai parkban, több mint 3,7 millió négyzetméter területet kínál.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





