Az Audi támogatja a péri repülőtér fejlesztését
A Világgazdaság értesülése szerint az Audi körülbelül 5,5 millió euróval támogatja a Győr melletti Pér repülőterének mintegy 6,65 millió euróba kerülő fejlesztését.
A lap pénteki számában azt írta: tíz éve van közvetlen légijárat a cég ingolstadti központja és győri leányvállalata között, ahol rövidesen megkezdődik az új A3-as modell sorozatgyártása. Az ingázó szakemberek száma egyre nőtt, miután az Audi elhatározta, hogy az Audi Hungaria Motor Kft. telephelyén új járműgyárat épít – írta a lap.
Minden eddiginél több motort gyártott győri üzemében az Audi: 2012-ben összesen 1 millió 915 ezer 567 darab készült Győrben az egy évvel korábbi, 1 millió 883 ezer 757 darab után – áll az Audi Hungaria Motor Kft. január 25-i közleményében. Autóból azonban az előző évi 39 ezer 518 darabnál kevesebb, 33 ezer 553 hagyta el a gyártósorokat. Az elmúlt év utolsó napján 8 ezer 663 embert foglalkoztatott a társaság, szemben az egy évvel korábbi, 7 ezer 322-vel.
A járműipar esetében nem lehet nem észrevenni, hogy a Magyarországon jelen lévő négy nagy autógyártó vállalat folyamatosan bővíti gyártókapacitásait és növeli beszállítói hálózatát. Hazánk Európa egyik járműgyártási fellegvárává vált – jelentette ki nemrégiben Szijjártó Péter. Ezt jól példázza, hogy idén több autógyár is komoly beruházással hívta fel magára a figyelmet: Kecskeméten a Mercedes-Benz, Szentgotthárdon az Opel hajtott végre komoly fejlesztést. A tervek szerint ez év végén indul az Audi győri logisztikai parkjának építése.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





