Az Audi 11,2 az Opel 5,5 milliárdos állami támogatást kap
Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap – ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követően a Parlamentben.
Az Audi 900 millió eurós beruházást, míg az Opel 450 milliós fejlesztést hajt végre a következő években. Matolcsy György hozzátette: az Audi jelenértéken számított 11,2 milliárd forintos támogatása munkahelyenként 6 millió forint támogatást jelent. A beruházás 3 év alatt térül meg. Az Opel 5,5 milliárdos támogatása munkahelyenként 6,8 millió forintot tesz ki és 5 év alatt térül meg.
Elmondta még: a két óriásberuházás 2.634 munkahelyet létre közvetlenül, közvetve a beszállításokkal együtt pedig 17.500 munkahely jön létre Magyarországon.
A minisztérium tavaly szeptemberben még arról tájékoztatott, hogy az Opel fejlesztése 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. Arról, hogy miért csökkent az összeg Matolcsy György azt mondta: “mert jól tárgyaltunk”.
A kormány tárgyalta a konvergenciaprogram első változatát
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta a konvergenciaprogram első tervezetét is- közölte Matolcsy György. Kijelentette: a kormány a programról további belső egyeztetéseket rendelt el, végső olvasatban április 13-án tárgyal róla. A kabinet az Európai Bizottságnak április 15-én küldi meg a dokumentumot – erősítette meg. Matolcsy György még hozzátette, a magyar konvergenciaprogram a Széll Kálmán Terven alapul.
MSZP: Matolcsy a Bajnai-kormány eredményeiből él
Az MSZP szerint Matolcsy György “mint egy Mekk Elek próbálja a gazdaságpolitikáját eladni, de eddig csak a Bajnai-kormány eredményeiből él,” hiszen az Opel és az Audi-gyárak bővítésére vonatkozó tárgyalásokat is még az előző ciklusban az MSZP-kormányzat kezdte meg – így reagált a nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentésére Török Zsolt az MSZP szóvivője.
Török Zsolt sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy a Fidesz ellenzékben még támadta az akkori MSZP-kormányt, amiért a multinacionális gyárakat támogatja, ehhez képest most az Orbán-kormány is ezt teszi. “Azt ráadásul nem tudjuk, hogy ebből lesznek-e új munkahelyek, vagy csak az előző kormány által benyújtott beruházások eredményeznek munkahelyeket” – tette hozzá a szocialista politikus. Az ellenzéki párt szóvivője szerint a Fidesz-kormány bejelentésével csak arról akarta elterelni a figyelmet, hogy a szerdai kormányülésen tárgyalta a kabinet a “megszorító Orbán-csomag részleteit.”
Török Zsolt hozzátette: szintén szerdai hír, hogy “amit Orbán Viktor elrontott – szégyent hozott Magyarországra Európában – azt most az adófizetők pénzén próbálják meg helyrehozni, ugyanis 500 millió forintot költenek arra, hogy Magyarországot és az uniós soros elnökséget népszerűsítsék külföldön.” Az MSZP szerint Orbán Viktornak “ha lett volna egy csepp esze” akkor ezt nem teszi meg, inkább “normálisan kellett volna viselkedni januárban Strasbourgban és nem kellett volna olyan törvényeket elfogadni, amelyek kiverik a biztosítékot az Európai Unióban és az egész fejlett világban.”