Az 5 legnagyobb értékesítés eddig
Lendületes rajtot vett az európai befektetési ingatlanok piaca. A tavalyi év hullámzó teljesítménye után, idén már az első két hónapban több nagyszabású üzlet kötetett az európai piacokon, köztük a lista 3. helyén az Allee értékesítésével, írja a The Wall Street Journal.
A cikkben szereplő 5 legnagyobb értékű eladás közül, az első három és az ötödik helyen is bevásárlóközpont értékesítés áll. Az egyetlen irodaház a negyedik helyre fért fel a listára.
Az európai ingatlanbefektetések 42%-al nőttek 2009 utolsó negyedévében, az azt megelőző negyedévhez képest, ami a legerősebb növekedés ezen a piacon a 2008 szeptemberi Lehman Brothers Holdings Inc. csődje óta. Az éves beruházás 73 millió eurós mértéke azonban még mindig 40%-al maradt el a 2008-as, és 71%-al a 2007-es piaci csúcshoz képest.
A lista első helyén a berlini “Alexa” bevásárlóközpont áll, melyet az Union Investment Real Estate vásárolt meg, mintegy 321,1 millió euróért. A második helyen, szintén egy berlini bevásárlóközpont található, az A10 Center, amit a DeutscheEuroShop szerzett meg 215,1 millió euró ellenében. A lista harmadik helyén pedig az ING Clarion által az Allianznak értékesített budapesti Allee bevásárlóközpont szerepel. A tranzakació értéke pedig elérte a 209,8 millió eurót.
Negyedikként a listán egy újabb német város Köln található, ahol a Hamburgische Immobilien Handlung és a Henderson Global Investors vásrolta meg szintén 209,8 millió euróért a maxCologne irodaházat. A listán utolsóként, az ötödik helyre egy kettős vásár került, ahol is az MGPA 187 millió euróért szerezte meg a lengyelországi Karolinka és Pogoria bevásárlóközpontokat, valamint vételi opciója van további 47 millió euróért egy harmadik üzletházra is.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





