Autógyártást hoz Magyarországra az Audi?
Az Automobilwoche információi szerint az Audi komplett autógyártást tervez a győri üzemben, ez lehet tehát a végső célja a júniusban aláírt telekvásárlásnak. Ha igazak a hírek, akkor a gyártási helyszínek közötti versenyben az Egyesült Államokat is megelőztük.
A német autógyártó jó ideje motorgyártást és autó összeszerelést végez Magyarországon, ez azonban az újonnan vásárolt telekrészen megvalósuló beruházást követően egy komlexebb tevékenységgé alakul át. Ezzel a győri üzem az eddigieknél is fontosabb szerepet kap, a karosszériagyártással és a festőüzemmel együtt komplett autógyártás kezdődhet Magyarországon.
Ha igazak a német Automobilwoche értesülései, akkor Magyarország a jövőbeni autógyártás lehetőségét az amerikai konkurencia elől happolta el, hiszen korábban ez a két gyártási helyszín versenyzett egymással. A magyarországi gyártás mellett szólt, hogy igen erős beszállítói struktúrával rendelkezik, és megfelelő szakembergárda áll rendelkezésre mind a gyártást mind a fejlesztést illetően, míg az amerikai helyszín a nem megfelelő beszállítói kör és a jóval magasabb munkabérek miatt vérzett el.
A konszern Győrben 174 hektárról 369 hektárra bővítette a birtokában lévő telkek méretét, eddig azonban nem volt egyértelmű a mintegy 24 millió euróból megvásárolt telek hasznosítása. Az új telekrész egy korábbi katonai terület és egyelőre természetvédelmi besorolás alá tartozik, de a vállalat ígéretet kapott arra, hogy ezt a besorolást megváltoztatják.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!

Nem az építőanyag drágítja meg a lakásokat: itt a valódi „láthatatlan” számla, amit mindenki fizet

Áprilisi választás és ingatlanpiac: ezt várják a szakma legnagyobb szereplői és nem csak a lakáspiacról van szó
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





