Átlagosan 13%-ot engednek a lakáseladók
Országosan, és minden részpiaccal kalkulálva 13 százalékkal voltak túlárazottak az első negyedévben a használt lakások, vagyis ennyivel kaptak kevesebbet a használt lakások eladói az eredetileg meghirdetett eladási árnál az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózatának adatai szerint.
Az OC közleménye szerint a használt téglalakások esetében Budapesten a 10 millió forintosak, Pest megyében a 16 millió forintba kerülők, míg Nyugat-Dunántúlon a 14 milliósak voltak a legkeresettebbek. A tapasztalatok szerint az ügyleteket két árcsökkentés előzi meg. Az elsőt még az eladó teszi, hogy kelendőbb legyen a lakása, a második pedig a vevő érkezésekor, a végső áralkuban adódik. A használt családi házaknál 18,7 százalék volt az árengedmény, ebből 8 százalékot még a kínálati szakaszban engedett az eladó, 10,7 százalékot pedig a vevő alkudott le. A paneles lakások eladói viszont csak 8,8 százalékos árengedményre kényszerültek, ebből 3,4 százalék volt az eladó árcsökkentése, 5,4 százalékot pedig a vevővel folytatott alku adott ki. A használt téglalakások az előbbi két lakás típus között helyezkedtek el, 12,6 százalékos árengedménnyel, amelyből 5,4 százalék volt az előzetes árejtés, 7,2 százalék pedig az alku eredménye.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





