Átadták a kecskeméti Mercedes gyár telephelyét
Átadták a német Duvenbeck cégcsoport 4 millió eurós beruházással elkészült logisztikai telephelyét Kecskeméten a Mercedes gyár mellett csütörtökön. Az első szakaszban 5000 négyzetméteren valósult meg a létesítmény, év végéig mintegy 70 főre nő a foglalkoztatottak száma.
A német cég magyarországi leányvállalata, a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. beruházása az első a Mercedes beszállítók között. A három hektár nagyságú telek több szakaszban épül be: a mai átadással 5000 négyzetméter, a második illetve a harmadik építési szakasz további 4200 négyzetméter kiépítését jelenti. Thomas Duvenbeck, a német családi vállalkozás tulajdonosa, a cégcsoport vezetője bemutatta a vállalatot, valamint azt az immár régóta tartó partnerségi kapcsolatot, amely vállalkozását a Daimlerhez köti. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere hangsúlyozta: “Külön örömömre szolgál, hogy egy családi vállalkozás telepedik le városunkban, amely ezzel is példát mutat a kkv-szektornak, és amely később 150 családnak ad majd biztos megélhetést.”
Stefan Putzlocher, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. logisztikai vezetője hangsúlyozta: az első gyárkörnyéki logisztikai központ mindössze négy hónap alatt elkészült, így a terveknek megfelelően, a gyártási tesztek beindulásához, az első alkatrészeket pontosan a szereldébe szállítják a Duvenbeck cég telephelyéről. A megnyitón jelen volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára is.
A Duvenbeck cégcsoport Európában több mint 2300 alkalmazottat foglalkoztat a kontinens 8 országában, 29 leányvállalata révén. Magyarországi ága, képviselete a Duvenbeck IMMO Logisztika Kft. a kecskeméti Daimler beruházással párhuzamosan, alkatrész raktározással, tárolással, valamint a gyártással összehangoltan úgynevezett Just-In-Time, illetve Just-In-Sequence rendszerű beszállítással foglalkozik.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





