Átadták a Center Point 2. irodaházat
A GTC hivatalosan megnyitotta a Center Point 2. irodaházat a Váci úton. Az 50 millió euró értékű nettó 41 ezer m2 bérelhető felületű Center Point Budapest egyik legnagyobb irodaépülete.A Váci út és a Petneházy utca sarkán elkészült irodaház
ugyanannak a Zoboki, Demeter és Társaik építész iroda a munkája,
amely a Művészetek Palotáját is tervezte.
A 41 ezer négyzetméteres irodaház legnagyobb bérlője az ExxonMobil, amely 16.500
négyzetmétert már birtokba is vett és 1.200 alkalmazottja dolgozik itt hamarosan.
A GTC következő fejlesztése a Dózsa György út – Szabolcs utca – Lehel út közötti területen, a volt Spirál szerviz helyén lesz. Mint Robert Snow a GTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, itt egy 54 ezer négyzetméter bérelhető felületű, szintén A-kategóriás irodaházat építenek négy, vagy öt ütemben, 2008-as tervezett befejezéssel.Jelenleg előkészítés alatt áll a XI. kerületben lévő Madárhegyen egy
12 hektáros terület, ahova lakásokat épít a társaság.
A GTC (Global Trade Centre S.A.) – amelynek a magyar társaság a leányvállalata 1994 óta működik Közép-Kelet Európa kilenc országában mondta Eli Alroy, a régiós társaság igazgatóságának elnöke. Irodát
több százezer négyzetméternyit, öt üzletközpontot és 5.500 lakást
épített eddig a társaság.
Eli Alroy elmondta még, hogy 2005-ben 140 millió dollár profitot ért el a GTC. Stratégiájuk az, hogy a fejlesztés után maguküzemeltetik épületeiket. Csak elvétve akad példa arra, hogy épületet a bérlőnek, vagy ingatlan alapnak eladjanak.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





