Árfolyamrögzítést kínál az OTP az önkormányzatoknak
Az OTP február 29-én ad tájékoztatást a svájci frankban denominált kötvénnyel rendelkező önkormányzati ügyfelei számára kidolgozott árfolyamrögzítési eljárásról.
Az OTP tavaly szeptember végén mintegy 330 milliárd forintos önkormányzati hitelállománnyal rendelkezett, ennek mintegy 60 százaléka forintos, 40 százaléka deviza alapú hitel, a most kidolgozott konstrukcióban érintett svájci frank alapú önkormányzati állomány nagyjából 100 milliárd forintot tehet ki. A teljes bankrendszer önkormányzati hitelállománya az idei első negyedév végén közel 1300 milliárd forintot tett ki, ennek durván fele a kötvényállomány. Az önkormányzatok eladósodottsága és annak kezelése akkor került a figyelem középpontjába, amikor a Lázár János vezette Hódmezővásárhely azt kérte a még 2006-ban kibocsátott kötvényeit lejegyző Erste Banktól, hogy a svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség egy részét vállalja át. A megyei jogú város 2006 szeptemberében kötvénykibocsátásról döntött, 694 darab 100000 svájci frank névértékű “Hódmezővásárhely I. Kötvény” került kibocsátásra.

Elindult az építkezés a Palota Ligetben: az A5-ös lakás már most az egyik legjobb választás lehet a XV. kerületben
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon – mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





