Áprilisban nyit az új budapesti luxushotel
A tervezettnél egy hónappal később, vagyis április közepén nyitja meg kapuit Budapest új, ötcsillagos hotelje, a Buddha Bar, írja a Napi Gazdaság.
A pesti Belvárosban levő egykori Klotild palota teljes felújításával 103 szobás luxushotel jött létre, amelyhez hat vendéglátó egység, tetőbár és üzletek is csatlakoznak. A hotelt a ház olasz tulajdonosa, a Beghelli család építette, a felújítási munkálatokat − mintegy 3 milliárd forint értékben − a Market Építő Zrt. végezte. Az üzemeltetést a budapesti Mellow Mood végzi, ám a hotel éttermét a francia Buddha Bar koncepcióját kitaláló cég tartotta meg magának. (Prágában egy 36 szobás luxushoteljük működik évek óta.) Az üzlethelyiségek értékesítése, illetve kiadása nem halad zökkenőmentesen, most úgy néz ki, hogy az első boltban a tulajdonos Beghelli család lámpakereskedést nyit. Az olasz cég Európa egyik vezető fénytechnikai vállalkozása, gyárai Kínától Csehországig egy tucat országban működnek. A fővárosban hosszú idő óta ez lesz az első új ötcsillagos hotel, a szállodai szakma ugyanis a forgalom visszaesése miatt inkább kapacitáscsökkentéssel és bezárásokkal kénytelen szembenézni.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





