Áprilisban is csökkent az autóértékesítés az Európai Unióban
Kevesebb új autó került forgalomba az Európai Unióban az idén áprilisban mint egy évvel korábban, és márciussal ellentétben már az új tagországokban is visszaesett az értékesítés tavaly áprilishoz képest.
Az európai autógyártók szövetségének (ACEA) kedden publikált adataiból kiderült, hogy az unióban 4,1 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba a tavaly áprilisinál, a tíz új tagországban viszont 5,2 százalékkal kevesebbet, míg márciusban még 1,2 százalék volt a tizenkét havi bővülés.
Az ACEA tudomása szerint Magyarországon 3.690 új autó kapott rendszámot, 0,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de kevesebb a márciusi 4.416-nál. Magyarországon január óta hónapról-hónapra nőtt az értékesítés, áprilisban regisztrálták az első visszaesést.
A 27 tagországban összesen 1,089 millió autót helyeztek forgalomba az év negyedik hónapjában, egy évvel korábban 1,135 milliót (márciusban még meghaladta a másfél milliót az értékesítés az unióban). A nagy nyugat-európai piacok közül Németország kivételével mindenütt visszaesett az új autók eladása áprilisban.
A tíz új tagországban 61 ezer személygépkocsit adtak el, egy évvel korábban 64 ezret. A legnagyobb növekedést a balti államokban regisztrálták – Lettországban például 100 százalékot -, a legnagyobb visszaesést Romániában (mínusz 43,7 százalék), illetve két problémás déli országban tapasztalták: Görögországban 18 százalékkal, Spanyolországban 23 százalékkal csökkent az értékesítés.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





