Adókedvezményből épülne újjá a Diósgyőri stadion
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK 800 millió forintos stadionrekonstrukciós pályázatot nyújtott be a hazai szövetségnek (MLSZ). A költségeket TAO-pénzből, vagyis társaságiadó-kedvezményből állnák, s legjobb esetben jövő áprilisra lenne kész a felújított aréna.
Minden nappal csökken annak az esélye, hogy jövő tavasszal már új létesítményben játsszák a mérkőzéseket, ugyanakkor remélik, hogy az MLSZ minél előbb rábólint a pályázatra – mondta Dudás Hunor, a DVTK ügyvezető igazgatója a Digi Sport Reggeli Start című műsorában hétfőn. “A miskolci vállalatok részéről megvannak a szóbeli ígéretek, az építkezéshez mindenképp szükség lesz az összefogásra” – mondta. “Azt gondolom, legkésőbb decemberben el kellene indítani a munkát ahhoz, hogy áprilisban már új stadionban futballozhassanak a diósgyőri játékosok.”
Dudás Hunor úgy fogalmazott: korábban csak álmodozhattak arról, hogy egy Rudolf Gergely szintű labdarúgót Diósgyőrbe csábítsanak, most azonban Leisztinger Tamás klubtulajdonos segítségével sikerült megszerezniük a 23-szoros válogatott támadót. “Növeltük a költségvetésünket és kivártunk Rudolf leigazolásának érdekében” – fogalmazott az ügyvezető. “Arról, hogy mennyi plusz pénzre volt szükségünk, nem szívesen beszélek. A játékos fizetése az ő magánügye, ha ő akar, akkor beszél róla.”
A DVTK sportszakmai céljaival kapcsolatban Dudás Hunor azt mondta, a tulajdonos eredetileg az OTP Bank Ligában az első hat közé kerülést tűzte ki célul. “Azóta érkezett Elek Ákos és Rudolf Gergely, úgyhogy én ambiciózusabb vagyok, dobogós vagy negyedik helyezésre, de legalább Európa Liga-indulást érő pozícióra gondolok. Az elmúlt évtizedek egyik legerősebb keretével rendelkezünk, megtörtént az igazi áttörés az erős futballistaegyéniségek leigazolásával.”

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg

Lakásdömping Budapesten: soha nem épült még ennyi új lakás, miközben elszabadultak az árak

Használt lakás, használt ház: egy piac, két történet

A gyors lakáseladás valódi titkai – Ezeket csinálják másképp azok, akik heteken belül vevőt találnak
Dizájn

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják

Fellélegezhetnek az ingatlanvásárlás előtt állók? Így alakulnak az árak idén
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





